Miközben az országban több mint egymillió olyan aktív korú ember él, akinek nincs módja, hogy a napi betevőjét biztosítsa, miközben a nyugdíjasok zöme – szintén közel egymilliónyian ‑ olyan nyugdíjat kap, amelyből még egy bűvésznek is igen komoly feladatot jelentene, hogy megéljen, miközben a roma-társadalom lassan egymilliós népességének túlnyomó többsége arra van kényszerítve, hogy – munkalehetőség híján – emberhez méltatlan körülmények között tengődjön, eközben több mint 700ezer vállalkozó (bevallási adataik alapján) a minimálbérből él meg (és szegénykém BMW-vel, Range Roverrel, stb. szerénykedik az utak forgatagában, és mellesleg a kis vidéki családi házának csak a felépítési költsége több mint 40 millió Ft), eközben özönlenek a hírek megválasztott politikusaink gazdasági mutyizásáról, mind országos, mind önkormányzati szinten, legyen akár éppen a regnáló hatalom részese, avagy éppen „úgymond” ellenzéki.

 Úgy tűnik, hogy ebben az országban csak azok tudnak megélni (de azok prímán), akik „ügyeskednek”, hétköznapi lekicsinylő megnevezéssel, ellenben akik munkájukból igyekeznek megélni, azoknak csak a teherviselés jut, hiszen ők azok, akiket az adminisztráció a legkisebb befektetéssel utol tud érni. Akiknek még csak munkájuk sincs, azok meg egyszerűen kénytelenek emberhez méltatlan körülmények között vegetálni.

 Volna egy módja, hogy utolérjék a harácsolók összemutyizott vagyonát, ez volna a vagyonadó (vagy vagyonnövekmény-adó), és legalább a közteherviselésbe ezeket is bevonják, De! De úgy látszik, hogy a politikusaink is mélyen érintettek ebben a kérdésben, mert a vagyontípusú adótól úgy rettegnek, mint ördög a tömjénfüsttől!

 Mert mi történne, ha mindenkinek a vagyona szerint kellene adóznia? És tessék ide érteni mindennemű vagyontárgyat, nemcsak az ingatlanokat, mint ahogyan azt mostanság tervezték bevezetni. Tudniillik ez így tényleg nevetségessé teszi a szándékot is: miért lenne kitüntetett tárgya a vagyonadónak az ingatlan, hacsak nem azért, mert az állam itt is túl kényelmes, azaz mint a jövedelemadó tekintetében, itt is egy már kész információbázis (földhivatali nyilvántartás) igénybevételére korlátozná az adózás végrehajtását, azaz nem hajlandó többlet-befektetésre e kérdéskörben sem.

 A vagyonnak több tárgyiasulása is létezik az ingatlanon kívül: ilyenek a különböző luxus célt szolgáló közlekedési eszközök (repülő, helikopter, jachtok, quadok, vitorlások, luxusautók, stb.), a különböző gyűjtemények (műkincsek, bélyegek, stb.), a földbirtokok, és nem utolsósorban az értékpapírok, a készpénz, és nem mellesleg a különböző vállalkozások birtoklása.

 Erről jut eszembe, hogy igen kevesen tudják, hogy miközben a szülőktől megöröklött ingatlantulajdon után még a közelmúltban is kellett öröklési illetéket fizetni, addig az örökül kapott (avagy esetleg egészen „hétköznapi módon” egy forintért a tulajdonos által az egyébként örökösnek minősülőnek „eladott”), több millió forintot érő üzletrészek, illetve jogok „megöröklése” után eddig sem kellett soha semmilyen illetéket vagy adót fizetni. Ügyesebb „üzletemberek” már szakmányban csinálják a Kft-ket, amelyeknek semmi más szerepe nincs, mint hogy egy-egy jelentősebb (ne adj’ Isten sok-sok jelentősebb) ingatlan tulajdonosai, és ezeket a szabad piacra való hivatkozással kényük-kedvük szerinti árfolyamon „adják-veszik” egymás között, mindennemű adó, avagy illeték-kötelezettség nélkül.

 Ezen felül azok a fránya jogok: például a bérleti jogok is jelentős vagyoni értéket képviselhetnek, pláne, ha azokat mutyi útján sikerül reális piaci ár alatt az államtól, avagy más közszereplőtől megkaparintani. Mert hogy is van ez? Ha az Szja-törvényt nézzük, akkor jövedelemnek, azaz adóalapnak számít az is, ha valaminek nem fizetem meg a valós árát, azaz a szokásos piaci ár alatt kapom meg. És akkor mégis hogyan lehet „törvényesen” hozzájutni közösségi javakhoz (pl. állami, vagy önkormányzati földbérletekhez) a szokásos piaci ár kevesebb mint feléért, úgy hogy az ekként szerzett „jövedelemtöbblet” (mármint amely összeget nem kellett kifizetni) után nem kell semmilyen adót fizetni?

 Most hallottam a TV-ben hogy 35000 hektár állami (kiváló minőségű) föld bérletéhez lehet hozzájutni a piaci ár kevesebb mint feléért. És akkor mondják, hogy azért kell privatizálni, mert az állam rossz tulajdonos! Nem lehet véletlenségből az, hogy azok, akik az államot képviselik, rendkívül magas fizetésük mellett, azok az igencsak rossz tulajdonosok? És hogy-hogy megtehetik ezt? Pedig megtehetik, mert a hatalom az övék. Társadalmi kontroll pedig gyakorlatilag nem létezik. Mert nehogy azt mondja valaki, hogy az a néhány tényfeltáró újságíró megfelelő kontroll! (Nem lebecsülve bátor munkájukat.) Az ilyen esetek is csak akkor kerülnek napfényre, ha éppen akad az adott ügyben némi nyilvánosság, esetleg éppen néhány ellenérdekelt…

 Mert ezek az urak (immáron egyre több hölgy is), akik akár az országos, akár a regionális, akár a helyi hatalomban vezető szerephez jutnak, egyáltalán nem különbek ám, mint a hétköznapi emberek! Sőt! Ugyan miért ne tennék azt, amit nap mint nap megtesznek, azaz megrövidítik megbízóikat, amikor minden nap és mindenhol ezt látják, és ráadásul megtapasztalják, hogy semmilyen szankció nem társul társadalomellenes tevékenységükhöz, sőt! Sőt, még mentelmi joggal is bírnak némelyek, amely a gyakorlatban azt is jelenti, hogy ténylegesen büntetlenül, magukat a törvény előírásai alól kivonva valóban megtehetnek bármit!

 Minél több időt töltenek el az adott poszton, annál inkább mint magatartásforma rögződik bennük, hogy a lopás, a pazarlás, a mások elől elorozás, a köz megrövidítése életformájukká válik, sőt egyesek immár sportot űznek belőle.

Ráadásul ez a fajta magatartás megmutatja, hogy gyakorlójának a hétköznapi életben is tud szolgálatot tenni. Mire gondolok? Az európai demokráciák alapvetően a plurális pártdemokráciára alapulnak. Ezeknek szinte egyenes következménye a négy évenkénti váltás.

Tekintettel arra, hogy a 4 évet kihasználva minden egyes párt igyekszik lekötelezetteket szerezni magának, így gondolván biztosítani újabb hatalomra jutását, illetve a hatalom birtoklásában bekövetkezett szünetek idejére saját maguk és holdudvaruk túlélésének esélyeit megteremteni. És mit ád isten, tényleg működik. Európaszerte, világszerte. Magyarország-szerte is.

 Az a politikus, aki nem teszi azt mint a többiek, azaz nem áll be a sorba, hamar elvérzik, mert nem bizonyítja lojalitását magatartásával. Az a politikus, aki meg esetleg meg is próbálna ezek ellen bármit is tenni, akárcsak szóvá tenni is, az még a saját és a családja életét is kockáztatja.

 Persze nap mint nap kemény szócsaták hangzanak el, amint az éppen hatalmon lévők és ezek ellenzékei egymást mocskolva hozakodnak elő olyan vádakkal, vádaskodással, amelyben mintegy igyekeznek leleplezni a másik közellenes ténykedését, ám ezek a csatározások hamar hiteltelenné váltak és válnak, az egész csak sárdobálás szintjén marad, mivel komoly változás nem áll érdekében egyiknek sem, hiszen mind arra számítanak, hogy egyszer ők is hatalomra kerülnek. És ha tényleg, akkor viszont ő sem tehet mást mint folytatja azt a magatartásformát, amelyhez már korábban hozzászokott mindenki. Lent is, fent is. Mert ez a gyakorlat, évszázados tradíció.

Ezt kell elfogadni, mert ez van. Ez ellen tenni nem lehet, állítja még az egyszeri ember is.

Nem lehet?!